Alzheimer Cafék Országos Találkozója

Alzheimer Cafék Országos Találkozója 2018. 

Az ESZI Időseket és Demenciával élőket Segítő Szolgálat munkatársai (Pánczélné Kiss Tímea és Nagy Ildikó) előadást és műhelybeszélgetést tartottak az Alzheimer Cafék Országos Találkozóján 2018. április 26-án a Csokonai Művelődési Házban a XV. kerületben működő Demens Nappali ellátó intézményről, és egy új foglalkoztatási módszerről, az Okos kocka használatáról.

Az előadók az ország  minden részéből érkeztek, hogy önkéntesként megosszák tapasztalataikat a találkozó résztvevőivel.

A találkozón résztvevők többségében az idősellátásban dolgozó szakemberek voltak, akik vagy már működtetnek Alzheimer Cafét, vagy éppen most tervezik. A 160 fős találkozó azt mutatta, hogy egyre nagyobb az igény a szakemberekben is a demenciával kapcsolatos információkra és a megoldások lehetőségeinek felkutatására.

 

A rendezvény megtartását a XV. kerületi Önkormányzat anyagi támogatásával, a Csokonai Kulturális és Sportközpont kiadásában megjelenő Alzheimer nyavalya című könyv eladásából származó bevétel tette lehetővé. Köszönet ezért a szerzőpárosnak Horváth Szilveszternek és Petrovics Zsuzsának, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a könyv bevételét demenciával kapcsolatos programokra, rendezvényekre fordítsuk.

Ezen a napon volt a szokásos összejövetele az Alzheimer Cafénak is a Pajtás étteremben, ahol dr. Heim Szilvia családorvos, a pécsi Alzheimer Café szervezője  volt a vendégünk, aki a háziorvosok szerepéről és lehetőségeiről a demencia ellátásban témájában osztotta meg tapasztalatait.

Jobbágy Mária

mentálhigiénikus

 

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-07-17 10:16:49
Feltöltve: 2018-06-25 12:16:02
Belépés

Elfelejtett jelszó