Szép Karácsony eljő

Szép Karácsony eljő

Az előző évekhez hasonlóan idén is megtartottuk karácsonyi ünnepségünket, az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálatnál, mely most kicsit más volt, mint eddig, hisz a két ellátási forma integráltan ünnepelte a szeretet ünnepét.  

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Hajdu László polgármester úr, Németh Angéla alpolgármester asszony, Tóth Imre alpolgármester úr, Tóth Veronika képviselő asszony, Reiszné Naszádi Magdolna főosztályvezető asszony, Tajti Marianna Réka polgármesteri kabinetvezető asszony, Gráczer Irma az ESZI igazgatója valamint a Katonáné Jordáki Ildikó az ESZI Területi gondozásának egységvezetője. Az ünnepséget az egységvezető asszony nyitotta meg, de beszédet mondott Hajdu László polgármester úr és Németh Angéla alpolgármester asszony is. Az idősek nagyon örültek, hogy az önkormányzat és az ESZI vezetősége is együtt ünnepelt velük.

Az ünnepi hangulatot a „Csomópont” fiataljainak színvonalas előadása biztosította. Az egy órás ünnepi előadásuk alatt szinten nem is volt olyan idős, akinek ne lábadt volna könnybe a szeme. Az ellátottak együtt énekeltek az előadó gyerekekkel, és nagy tapsviharral köszönték meg a szép dalokat. A műsor után minden jelenlévő kapott ajándékot az önkormányzattól és a nappali ellátás dolgozóitól is. 

Az ajándékosztás után egy kis vendégláttással kedveskedtünk az ellátottjainknak.  A hangulat jó volt, mindenkinek sikerült az ünnepekre hangolódnia, oly annyira, hogy az ellátottjaink a szomszédban működő Nappali melegedő és Utcai Gondozó Szolgálatban levő ellátottakat is megajándékozták ünnepi édességekkel.

“Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen Karácsony!” (Szilágyi Domokos)

 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kíván mindenkinek az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálat minden dolgozója!

Pánczélné Kiss Tímea

nappali ellátás vezető

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-08-14 08:30:59
Belépés

Elfelejtett jelszó