Ajándék tánctábor Bernecebarátiban

Ajándék tánctábor Bernecebarátiban

Az Aranytopán Tánccsoport idén ünnepelte megalakulásának 15. születésnapját. Hajdu László Polgármester úrtól a csoport ajándékba három napos tánctábort kapott, amit Bernecebarátiban tölthettünk el.

Az első nap kirándulással telt. A Nógrádi vár romjai között megcsodálhattuk az elénk terülő tájat.

Ezután Ipolyszakálloson egy méz üzemet látogattunk meg, ahol nagyon sok finomságot vásárolhattunk.

Bernecebarátiban finom ebéddel vártak, majd kis pihenő után Kemencére mentünk egy kis erdei vonatozásra a Börzsönybe.

Az első nap tele élményekkel telt el.  Második napunkat reggeli tornával indítottuk.

A délelőttök táncpróbával, örömtánccal és pihenéssel töltöttük.

Az ebéd utáni pihenőben csapatokat alakítottunk ki, hogy délután elinduljunk a Bernecebaráti portyára. Kérdéseket kaptunk, amikre Bernece bejárása után és az ott lakókkal való beszélgetések alapján lehetett megválaszolni.

Ismét kellemesen elfáradtunk estére. Vacsora után karaoke estet tartottunk.

Köszönetet szeretnénk mondani ezért a csodás 3 napért Hajdu László Polgármester Úrnak, Tajti Réka polgármesteri kabinetvezetőnek, Andula Zsuzsa rendezvényszervezőnek és Baksa Brigittának, akik megszervezték nekünk ezt a felejthetetlen tánctábort!

 

Kató Lászlóné

nappali ellátásért felelős

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-10-16 09:33:20
Feltöltve: 2018-10-16 09:32:25
Feltöltve: 2018-10-16 09:31:48
Belépés

Elfelejtett jelszó