Fűben, fában orvosság

Fűben, fában orvosság

2017. június 27-én az egészségnap programja a kerti fűszerek bemutatása, ismertetése volt a Klebelsberg utcai Időseket Segítő Szolgálatnál. Sok klubtagunknak van kertje, ahol megterem számtalan fűszer- és gyógynövény.  Ezért szívesen hoztak belőlük bemutatni és el is mesélték, hogy mire és hogyan használják.

Ízelítőként megkóstolhattuk az Irmus féle citromos, mentás szörpöt és cékla salátát. Erzsi néni tzazikivel készült akárcsak Iboly, aki e mellé még egy vegyes salátával is előrukkolt. Nagy sikere volt Erzsike répa salátájának és Rózsika falatkáinak, melyeket tök-, zeller- és padlizsánkrémmel kent meg. Rózsika sok hasznos fűszernövényről és hatásáról beszélt, aminek nagy része új információ volt a jelenlévőknek.

    

Nemhiába tartja a mondás, hogy fűben, fában orvosság…hiszen számtalan betegség esetén is használhatók a fűszernövényeink. Az előadás nemcsak érdekes, hanem illatos is volt, hiszen amiről beszélgettünk, azt nemcsak láttuk, hanem meg is fogtuk és az illatát is éreztük: kapor, tárkony, bazsalikom, menta, oregano, zsálya, zeller…és persze szép virágok sem maradtak le az asztalról.

Álljon itt néhány egészséges, nyári recept is kipróbálásra:

Zellerkrém:

Hozzávalók: egy nagyobb zeller, két közepes krumpli megpucolva, mosva,

Elkészítése: enyhe sós vízben megfőzzük a zellert és a krumplit, ha kihűlt össze turmixoljuk, hozzáadunk egy fej  megdinsztelt hagymát. Majonézzel elkeverjük, sóval, borssal ízesítjük.

Nyári tök krém:

Hozzávalók: egy közepes tök, egy nagyobb fej vöröshagyma, olaj

Elkészítése: a tököt lereszeljük, kicsit besózzuk, hagyjuk állni. A hagymát reszelve egy kis olajon félig megdinszteljük, hozzáadjuk a jól leszűrt tököt és puhára pirítjuk. Ha kihűlt majonézzel összekeverjük, ízlés szerint, ha kell még sózzuk. Fehér bors, egy teás kanál ecet teszi pikánssá.
 

Padlizsánkrém

Hozzávalók: 2 db közepes méretű padlizsán, 2 nagyobb fej vöröshagyma, 2 dl étolaj

Elkészítése: a padlizsánokat ha lehet „platnin” (ha nem, akkor sütőben) körbe forgatva, valamennyi oldalán megsütjük. Ezután fa vagy műanyag késsel meghámozzuk, és apróra összevágjuk. (A fém késtől megkeseredik). A hagymákat lereszeljük, olajon megdinszteljük, összekeverjük a padlizsánnal.

Házi majonéz:
Egy tojás sárgáját, egy púpozott teás kanál mustárt összekeverünk, 2-2,5 dcl olajat lassanként kevergetünk hozzá,4-5 nagy kanál tejföl és kész. .Kb.5 perc só, fehér bors,aki akar tehet hozzá egy kis cukrot.

Jó étvágyat!

J.M.

 

 

 

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-05-16 15:46:35
Belépés

Elfelejtett jelszó