Kirándulásunk a Jeli Arborétumba

Kirándulásunk a Jeli Arborétumba

Már évek óta tervezgettük, hogy ellátogatunk a Kámban található Jeli Arborétumba és végre 2017. május 19.-én tervünket meg is valósítottuk.

Tisztában voltunk vele, hogy igen hosszú utazásunk lesz, de reméltük, hogy az ott látottak miatt megéri!

Az utazás idejét kihasználtuk jó kis beszélgetéssel. Izgatottan léptünk be az Arborétum kapuján. Még csak pár lépést tettünk, és nagyon kellemes illat terjengett a levegőben. Kerestük ennek forrását, amit hamarosan meg is találtunk. Gyönyörű sárga színű Rododendron bokor virágjai árasztották ezt a kellemes illatot.

 

A csoport az útelágazásnál több felé szakadt. 50 főt nem könnyű sokáig együtt tartani ilyen hatalmas területen.

A látvány kárpótolt minket a hosszú útért. A gyönyörű árnyalatú Rododendron bokrok, a hatalmas fák, a patak. Feltöltődtünk a belőlük áradó szépségből! Három órányi séta után a busznál találkoztunk, hogy még hazafelé, meglátogassuk a Sárvári várban található Nádasdy Múzeumot. Nem volt sok időnk, de a Huszár kiállítást meg tudtuk nézni. Voltak, akik a harangjátékot és egy jó fagyit választottak helyette!

Hazafelé eleinte kissé elpilledve, majd vidáman, énekelve töltöttük az időt!

Köszönjük a lehetőséget erre a kirándulásra is. Egy életre szóló élménnyel lettünk gazdagabbak.

 

Időseket Segítő Szolgálat Arany János utcai Klubja tagjai

 

 

 

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-05-16 15:46:35
Belépés

Elfelejtett jelszó