Májusfa állítása a FENO-ban

Május 9-én, egy keddi napon elevenítettük fel intézményünkben a Májusfa állítás szokását. A borongós idő ellenére szerencsére sikerült a szabadban feldíszítenünk a mi májusfáinkat. A program két részből állt. Minden csoport krepp-papír csíkokat használva díszítette az udvarunkon lévő növényeket, miután meghallgatták a májusfa állításának történetét. Valamint minden csoport kapott egy májussal kapcsolatos verset, amit a foglalkozáson felolvastak, és lefestettek. Gyönyörű képek készültek, melyek tükrözték a kapott vers tartalmát és hangulatát. Az elkészült műveket a versekkel együtt kihelyeztük a faliújságunkra, hogy a szülők is, illetve a csoportok is megcsodálhassák egymás munkáját.

 

 

 

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-08-14 08:30:59
Belépés

Elfelejtett jelszó