Kiállításon a FENO alkotásai

 A Babagenetika Egyesület és a budavári Hilton Budapest szervezésében március 18. és április 7. között kerül sor a „Szivárvány a világ” című kiállításra.

 A budavári várnegyedben lévő patinás szálloda Dominikánus Kerengőjében fogyatékkal és tartós betegséggel élő, valamint daganatos gyermekek alkotásai láthatók.

 Ezen a kiállításon vettünk részt mi is, négy fiatalunk műveivel.

 A rendezvény megnyitóján mi is részt vettünk, ami óriási élményt jelentett számunkra. Megható volt látni a kiállított alkotásokat és büszkeség is egyben, hiszen ide is eljutottunk mi így együtt.

 Hálásak vagyunk barátainknak, a Napvirág Zenekarnak - akik már 7 éve ünnepelnek velünk karácsonykor - hogy gondoltak ránk és összehozták ezt az új ismeretséget, barátságot a kiállítás szervezőivel és ezzel részeseivé válhattunk ennek a közös csodának.

Köszönjük szépen!

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-05-16 15:46:35
Belépés

Elfelejtett jelszó