Brazil nap

2015.07.01.

 

Brazil klub

Hujber Éva, Csillag Mirna, Petrik Dorottya, Flóra Anita, Pál Alexandra vezetésével

 

Idén, egy ismerkedésre, beszélgetésre alkalmat adó klubbal készültünk első alkalommal.  Szerettük volna, ha a szerdai kószálós csapatnak lenne ideje és alkalma nyár elején megismerni egymást, hogy a későbbi klubokon összeszokottabban indulhassanak útnak. Helyszínül a Fióka udvarát választottuk.

Úgy gondoljuk, ez sikerült. A korábbi évekhez képest azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek érdeklődőbbek voltak, hallgattak ránk, szívesen bekapcsolódtak a tevékenységekbe.

Trambulinnal kézműveskedéssel, labdajátékokkal, arcfestéssel készültünk. A gyerekek nagyon élvezték, szívesen kipróbáltak mindent.

Két szervezett program is volt a nap folyamán, délelőtt a Zumbát, délután pedig Capoeirát próbálhatták ki.

Az ebéd alatt kisfilmeket vetítettünk nekik Brazíliáról, hogy megismerkedjenek a brazil kultúrával, szokásokkal. A fiúk nagy örömére a brazil fociról is vetítettünk egy kis összeállítást.

 

Összességében egy eseménydús napot zártunk, reméljük, hogy egy igazi brazil fesztivál hangulatot sikerült teremtenünk.

 

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-05-16 15:46:35
Belépés

Elfelejtett jelszó