Hálózatfejlesztés a szegénység – mélyszegénység kezelése érdekében

Hálózatfejlesztés a szegénység – mélyszegénység kezelése érdekében

Előadássorozat

KMOP 5.1.1/B-12-k-2012-0002 azonosítószámú projekt „A Zsókavár utcai akcióterület III. ütemű fejlesztése szociális célú városrehabilitáció témában.”

 

2015. március – május

(Szabadidő Központ Közösségi Háza 1157 Budapest, Zsókavár u. 15.)

 

            Az első előadásokra 2015. március 24-én került sor. Reiszné Naszádi Magdolna Főosztályvezető Asszony „A szociális védelem új rendszere” című előadásában az átalakult segélyezési, támogatási rendszerről adott részletes tájékoztatást.

            Csókay László Vezető szakértő „Szociális helyzetkép” címen a 2009-ben elkészített szociális térkép 2014-es felülvizsgálatának legfontosabb eredményeiről számolt be. Elgondolkodtató tényként tárta a hallgatóság elé, hogy a háztartási adósságteher meghaladta a 3 milliárd Ft-ot! (A teljes anyag elérhető az Önkormányzat honlapján.)

            Április 30-án Péterfy Ferenc közösségfejlesztő „A kulturális szegénység és a társadalmi integráció” címen osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Főbb üzenete előadásának az volt, hogy a társadalmi integráció a szegénység felszámolásának legfontosabb eszköze, s eredményessége, sikere a szakmaközi, ágazati, területi szektorok közötti integrált, különböző területeket, módszereket összehangoló együttműködésen, összefogáson múlik.

            A május 21-én, az utolsó alkalmon Dr. Sólyom Olimpia Főigazgató főorvos Asszony „Népbetegség Magyarországon – összefüggés az életmóddal, anyagi helyzettel és a földrajzi környezettel” című előadásában a szegénység és az általános egészségi állapot összefüggéseinek elemzésében kihangsúlyozta, hogy az Egészségügy az egészség megőrzéséhez csak mintegy 8-10%-kal tud érdemben hozzájárulni. Noha a szűrővizsgálatok kiemelt fontossággal bírnak, ám eredményességük csak abban az esetben javítható tovább, ha mi magunk is megteszünk mindent a saját egészségünk megőrzése érdekében. Így pl. a túlsúlyosság elkerülés; a megfelelő mennyiségű, minőségű sportolás, mozgás; az egészséges táplálkozás; a stresszek hatékony, adaptív kezelése legalább annyira fontos, mint a rejtett betegségek szűrése, a kellő időben történő beavatkozás.

 

Az egyes előadásokat minden esetben élénk szakmai vita követte. A szakmai beszélgetések hangulata, tartalma arra utalt, hogy a jelzett témák élénken foglalkoztatják a jelenlevő szakembereket, kutatva a lehetséges megoldások, a problémák kezelésének megfelelő módszereit, eszközeit.

Noha az előadásoknak vége, a napi szakmai munka tovább folyik, lévén az előadások arra megfelelőek, hogy felhívják a figyelmet a problémák súlyosságára, de nem eszközei a megoldásoknak.

 

Budapest, 2015. június

 

                                                                                  Takács Péter

Betűméret: A A A
Állásajánlatok
Feltöltve: 2018-10-16 09:33:20
Feltöltve: 2018-10-16 09:32:25
Feltöltve: 2018-10-16 09:31:48
Belépés

Elfelejtett jelszó