Nem féltünk a sötétben
CsGyK
Nem féltünk a sötétben
A Láthatatlan kiállításon járt a Család- és Gyermekjóléti Központ

Feltöltve: 2 hónapja

Harmadik nyári kirándulásunk helyszíne a Láthatatlan Kiállítás volt. A kiállítás célja, hogy a látogatók megtapasztalhassák, hogy a vakok és gyengénlátók hogyan élik mindennapjaikat és milyen nehézségekkel találkoznak.

A borús idő sem szegte kedvünket, várakozással telve indultunk el, hiszen még egyik gyermek sem volt korábban ezen a kiállításon. A Millenáris parkban az első állomásunk a tó volt, ahol az eső ellenére is elidőztünk egy kicsit a halak és a kacsák mellett.

Amíg az idegenvezetésre vártunk, minden gyermek kipróbálhatta a bemutató labirintust, ahol bekötött szemmel és fehér bottal kellett végig menniük. Ez mindenkit fellelkesített, és már előrevetítette a kiállítást.

A bemutatón teljes sötétségben hat különböző témájú termen haladtunk végig: egy lakás szobáiban, egy forgalmas úttesten, egy vadászházban, egy erdei patak feletti hídon, egy szobrokkal teli teremben, utolsóként pedig egy bárba ültünk be. A túra alatt más érzékszerveink (hallás és tapintás) segítségével tájékozódtunk és fedeztük fel a helyszíneket. Idegenvezetőnk, Csilla útközben információkkal látott el minket, gazdagította a tudásunkat, ráadásul a gyerekek szabadon is kérdezhettek tőle. Így megtudtunk mindenféle izgalmas dolgot, például, hogy a látássérülteknek milyen sportolási lehetőségeik vannak, illetve hogyan tudnak fizetni egy boltban, mi alapján választják ki ruháikat. Az utolsó helyiség után szükségünk volt egy kis időre, mire a szemünk újra hozzászokott a fényhez.

Mire kijöttünk a kiállításról, a nap is elkezdett kisütni, így egy kicsit elidőztünk a Zöld Péter játszótéren is.

Majd visszaindultunk a XV. kerületbe, és a napot a MUFTI-ban fejeztük be egy kis társasjátékozással.

Ajánlott hírek
CsGyK
Tájékoztatás
1 hete
2019. november 12-én a Család- és Gyermekjóléti Központ 3 telephelye zárva tart.
Területi gondozás
Erasmus+ Pro Age pályázat
1 hete
Elkészült a szórólap, amely bemutatja az Erasmus+ Pro Age projekt tartalmát és a résztvevő partnereket.
FENO
Halloween
2 hete
Területi gondozás
Alzheimer Café a Pajtás étteremben
2 hete
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Alzheimer Café soron következő előadására, melynek helyszíne: Pajtás Étterem (1157 Budapest, Zsókavár u. 24-26.), időpont: 2019.10.31. (csütörtök) 17-19 óráig
ÉNO
Túratábor.
2 hete
Facebook
Legfrissebb hírek
CsGyK
Tájékoztatás
1 hete
2019. november 12-én a Család- és Gyermekjóléti Központ 3 telephelye zárva tart.
Területi gondozás
Erasmus+ Pro Age pályázat
1 hete
Elkészült a szórólap, amely bemutatja az Erasmus+ Pro Age projekt tartalmát és a résztvevő partnereket.
Állásajánlatok
Levendula Nagyi
Kapcsolat

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

Tel./Fax:
06-1/306-3184
06-1/307-6263
06-1/ 271-0209

 E-mail: igazgato@eszixv.hu

 Facebook: facebook.com/eszixv