Almakompót készítése a demenciával élő ellátottainkkal
Területi gondozás
Almakompót készítése a demenciával élő ellátottainkkal
Újabb dolgos hétköznap a Kontyfa utcai Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálatnál.

Feltöltve: fél éve

Gyermekkorunk almakompótja

Már említettük, hogy milyen fontos a demenciával élők foglalkoztatásakor, hogy olyan feladatokat, tevékenységeket végezzünk velük, mely során hasznosnak érezhessék magukat, és sikerélményt okozzunk nekik. Egyik programunk során almakompót készítése volt a feladat.

Az almakompótnak rendkívüli gyógyító értéke van, hála a gyümölcs húsának, ami gazdag pektinben.  Segíti az emésztést, vitamin-, foszfortartalmánál fogva jótékonyan hat az agyra. Ezt már az ókorban is tudták róla, ezért is nevezték a gyümölcsök királynőjének.

A demenciával élő ellátottaink felelevenetitették régi emlékeiket, majd az őket foglalkoztató szakemberek segítségével végigbeszélték a kompótkészítés folyamatát. A kellemes beszélgetést követően közös munkával elkészítették az almakompótot. A demenciával élő ellátottaink kellemesen kifáradtak a munka során, majd időseink uzsonnára jóízűen elfogyasztották munkájuk gyümölcsét.

Az alábbi képek bemutatják a munkafolyamatot az előkészítéstől a tálalásig.

 

Ajánlott hírek
FENO
Vendégek jártak a FENO-ban
6 napja
Vendégek jártak a FENO-ban
FENO
Húsvétra készülünk
1 hete
Húsvétra készülünk
FENO
BEE-BOT ROBOT
1 hete
BEE-BOT ROBOTMÉHECSKE A FENOBAN
Területi gondozás
Alzheimer Café a Pajtás étteremben
1 hete
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Alzheimer Café soron következő előadására, melynek helyszíne: Pajtás Étterem (1157 Budapest, Zsókavár u. 24-26.), időpont: 2019.04.25. (csütörtök) 17-19 óráig
FENO
Nyílt nap a FENO-ban
2 hete
Ezen a héten zajlanak a FENO nyílt napjai
Facebook
Legfrissebb hírek
FENO
Vendégek jártak a FENO-ban
6 napja
Vendégek jártak a FENO-ban
Állásajánlatok
Levendula Nagyi
Kapcsolat

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Egyesített Szociális Intézménye

1157 Budapest, Árendás köz 4-6.

Tel./Fax:
06-1/306-3184
06-1/307-6263
06-1/ 271-0209

 E-mail: igazgato@eszixv.hu

 Facebook: facebook.com/eszixv